Eredetükben, előírásaikban, tanításaikban sok-sok különbség felfedezhető a világvallások között, ám vannak olyan alapvető és egyetemes emberi értékek, amelyek nemcsak attól függetlenek, hogy ki melyik vallás gyakorlója, hanem attól is, hogy hívő-e valaki vagy sem. A Rákgyógyítás magazinnak keresztény püspökök, zsidó rabbi, buddhista szerzetes és iszlám vallási vezető is beszélt arról, saját kultúrája mit tart a betegségekről. Az elmondottakból az tükröződik: a gyógyítás és az orvostudomány tiszteletében, a betegek iránti kötelességekben, a reményben és a vigaszban nagyon is hasonlóak az elvek. Arra is fény derül: a ma oly népszerű színes magazinok életmódtanácsainak többsége nem modern találmány, a történelmi egyházak szent könyvei több száz évvel ezelőtt sem írtak mást.

Miért lettem beteg? Sokszor elhangzik ez a kérdés hangosan vagy

önmagunkban. Nem volt másként ez a régi kultúrákban sem. A betegségekhez sokszor társultak különféle hiedelmek: volt amire áldásként, másra átokként tekintettek, s eszerint tisztelték vagy közösítették ki a betegeket is. Ma már sok kérdésre kaphatunk orvosi választ, illetve tudományos magyarázatot a genetika, az életmód, a környezeti ártalmak vagy a fertőzések szerepéről, ám sokan keresnek a bajok mögött mélyebb okokat. Ezek feltárására a pszichológiát vagy a vallást hívják segítségül, hogy fel tudják dolgozni a velük történteket, s lelki támaszra találjanak a mindennapokban.

Összetartás a közösségben

– A muzulmán vallás a betegséget nem tekinti ördögi dolognak vagy isteni csapásnak – jelenti ki Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség vezetője. – A Korán tanítása szerint Allah mindenkinek kijelölte földi élete hosszát, ez pedig egy olyan időpont, amit nem ismerünk ugyan, ám ember által megváltoztathatatlan, egyetlen perccel sem lehet megrövidíteni vagy meghosszabbítani. A végzet tudata viszont nem azt jelenti, hogy nem kell küzdeni a betegséggel, s a beteg, az orvosa vagy a családtagok lemondhatnak a gyógyításról.

– A betegség ellen harcolni, az emberi életet a legvégsőkig óvni és menteni kell, amíg Allah erre lehetőséget ad. Az iszlámmal kapcsolatban sok tévhit kering, pedig az emberi élet számunkra óriási érték: az arab világban már a középkorban is működtek közkórházak, tehetséges fiataljaink pedig ma is világszerte tanulnak az orvosi egyetemeken, hogy elsajátítsák a tudomány legjavát – folytatja Bolek Zoltán. – Ugyan a vallás a mértékletes életmódra és az egészség védelmére szólít fel, a beteg emberről nem gondoljuk, hogy a betegsége valamilyen bűnéért lenne a büntetése, sőt a ragályos kórok áldozatait mártírnak tekintjük, akik elszámoltatás nélkül bejuthatnak a paradicsomba.

A muzulmán emberek körében a szolidaritás fontos érték és követelmény: a mecsetben is kihirdetik, ha a közösség valamelyik tagja súlyos beteg és kórházba kerül. Bolek Zoltán egy Ausztriában élő hittársuk példáját említi: a férfi a közelmúltban agyvérzés miatt került kórházba, s néhány nap alatt több mint százan meglátogatták, olyanok is, akiket azelőtt nem is ismert. Ahol működik ez az összetartás, ott ez nagy erőt adhat a bajba került embernek.

Kutatják a betegségek okait

– Minden történésnek, így a betegségeknek is megvan az oka, ám a

magyarázatokat és ezzel együtt a gyógymódot nem csak a biológia szintjén keressük, hanem a tudatban is – említi a buddhista filozófia egyik alaptételét Pressing Lajos, a Magyarországi Buddhista Misszió vezetője. Amint fogalmaz, a buddhizmus lényege nem istenhit, hanem a szenvedések elkerülésére és a boldogságra való törekvés. Maga Buddha sem isten vagy isten földi megtestesülése volt, hanem egy halandó ember, aki legyőzte önmagában az elvakultságot és a szenvedélyt, s ezzel még életében elérte a tökéletes boldogság, a Nirvána állapotát.

A buddhisták nem utasítják el a nyugati orvostudományt, ám azon belül sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az ősi természetgyógyászati tapasztalatokra és a lélek gyógyítására. A betegségeket a testi és a lelki egyensúly megbomlására vezetik vissza, ezért vallják: nem elég a tüneteket kezelni. Mivel a betegséget kiválthatják az emberben lévő mindennapi feszültségek és a lélek belső konfliktusai is, ezeket kell feltárni és orvosolni. (A buddhista tanításokat, a relaxációt vagy a meditációt a pszichológusok is alkalmazzák: például a budapesti Tűzmadár Házban a daganatos betegeknek hittől és vallástól függetlenül rendszeresen szerveznek olyan tanfolyamokat, ahol megismerkedhetnek e tanok alapjaival, s különféle praktikus gyakorlatokkal.)

– A buddhizmus alapvetően a helyes élet tudománya. Az elmúlással pedig azért foglalkozunk, mert az sok mindent jó perspektívába állít: az élet végességének tudata megtanít okosabban, szebben, bölcsebben és jobban élni. Létezésünk minőségét ugyanis az határozza meg, mennyire veszünk el a lényegtelen, felszínes dolgokban vagy ehelyett képesek vagyunk-e tudatosan jelen lenni a saját életünkben – fogalmaz Pressing Lajos. Meggyőződésük szerint az erkölcsileg negatív tettek a világban szenvedést, a pozitívak boldogságot eredményeznek.

Mivel a buddhisták az újjászületésben hisznek, a betegséghez vezető rossz cselekedeteket nem feltétlenül a beteg mostani életében keresik. Ám azzal, hogy valaki most elszenvedi a bajt, a vezeklés által tisztábbá, jobb emberré válhat. Ez a tétel pedig egy hívő buddhistának még a betegség miatti kétségbeesés közepette is kitartást és lelkierőt nyújt, mert értelmet ad a megpróbáltatásoknak.

Életerőt szolgáltatnak

– A hiábavaló szenvedést a szeretet tartalommal töltheti meg: ha egy hívő keresztény ember Krisztus példáját követve önmagában felajánlja az átélt testi-lelki fájdalmait másokért, ezzel egyrészt jót cselekszik, másrészt megtöbbszörözheti önmaga erejét is – jut teljesen más alapokról, az iméntivel szinte azonos végkövetkeztetésre Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye római katolikus püspöke. A katolikusok ezzel együtt sem tartják olyan erénynek a fájdalmakat, amelyet kifejezetten keresni kellene, sőt küzdenek ellene.

– Jézus sok beteg emberrel találkozott, ám egynek sem mondta azt, hogy szenvedjen csak türelemmel tovább, majd ezért a Jóisten egyszer megjutalmazza. Kivétel nélkül mindenkivel törődött és mindenkit meggyógyított, ezzel példát mutatva mindannyiunknak. Bár olykor előszeretettel szembeállítják egymással a vallást és a tudományt, valójában az egyház az elmúlt évszázadokban sokat tett azért, hogy előmozdítsa a tudomány fejlődését: az első egyetemeket is az egyház alapította – fogalmaz Kiss-Rigó László, aki úgy látja: az embereknek nem a betegséghez, hanem az egészségügyhöz való viszonya változott meg.

A püspöknek időben és térben is van összehasonlítási alapja: apja kohómérnökként több évig dolgozott Indiában, így 10 és 14 éves kora között fiatal fiúként ő is az ország fővárosában, Kalkuttában lakott. Bátyjával egy missziós iskola növendékeként személyesen megismerhették Teréz anyát, amikor segédkeztek az apáca szegények számára létrehozott kórházában.

– Ma idehaza természetesen nagyságrendekkel jobb szakmai színvonalon és eredményességgel folyik a gyógyítás az intézményekben mint ott akkor. Viszont van valami, amiben a nyomorkórházban kaptak többet a betegek: lehet, hogy nem volt elég gyógyszer, de emberi szóból és szeretetből mindenkinek jutott – fogalmaz Kiss-Rigó László. Ha egy pap egy kórházi osztályon megjelenik, sokan azt gondolják, az semmi jót nem jelenthet, ezért még a vallásukat gyakorló betegek hozzátartozói is sokszor ódzkodnak lelkészt hívni szerettükhöz. Pedig a pap nem temetni megy, hanem segíteni.

– A katolikus egyházban a betegek szentsége, más néven (valószínűleg ettől a félelem) az utolsó kenet egy adomány, ami vigaszt és megnyugvást ad a betegnek akkor, amikor úgy érzi, veszélyben van az élete. A félelem vagy a bűntudat ugyanis sokszor több életerőt elvesz a betegtől mint maga a betegség, ezért ennek az orvoslása érdemben hozzájárulhat a javuláshoz, a gyógyuláshoz is. A betegek szentségét egy ember az élete során bármennyi alkalommal kérheti, tehát az utolsó kenetnek nem kell valóban az utolsónak lennie – oszlat el egy tévhitet Kiss-Rigó László.

Testi-lelki gyógyítás

– Évek óta küzdünk azért, hogy hivatalosan elismerjék Magyarországon: a kórházi lelkészi és lelkigondozói szolgálat a gyógyító tevékenység része. A gyógyulás egy nagyon bonyolult és összetett folyamat, amelyben a diagnózisok és a gyógyszerek mellett a lelki tényezőknek is nagy szerepük van: a sokszor emlegetett „életminőséget” ezek éppúgy meghatározzák, mint a fájdalomcsillapítás – kapcsolódik az elhangzottakhoz Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Hozzáteszi: a Bibliában  sok levél és tanítás szól a betegek és elesettek támogatásáról. Jakab apostolt idézve azt mondja: „a betegek, az árvák és az elesettek meglátogatása az igazi istentisztelet.” Ez pedig független történelmi kortól, orvostudománytól, műszerektől és gyógyszerektől: minden embernek adott a lehetősége arra, hogy leüljön egy betegágyra, s éreztesse az ott fekvővel, hogy nincs egyedül. Ezzel segíthet abban, hogy ne eméssze önmagát, és sikerüljön a benne munkálkodó pusztító és gyógyító energiák közül az utóbbiakat mozgósítani.

– Az egyes vallások tanaiban, dogmatikájában nagy különbségek vannak, ám a bajbajutottal szembeni erkölcsi kötelességek egyetemesek, s mindenkire vonatkoznak, hiszen hittől, vallástól, világnézettől függetlenül mindahányan emberből valók vagyunk – mondja Bölcskei Gusztáv. Azzal folytatja: a református szemlélet sem vonja a beteget felelősségre a bajáért. A betegséget nem olyan csapásnak tekinti, amit azért kap az ember, mert gonoszságot követett el.

– Az ember betegségében is Isten képmása, mint akkor, amikor látszólag egészséges és nincs baja. A helyesen élő embert is éri baj, ami egyrészt próbatétel, másrészt figyelmeztetés arra, hogy testünk, a „Szentlélek temploma” egy törékeny cserépedény, ami ki van szolgáltatva az elmúlásnak, ezért nem szabad mindent a szolgálatába állítani – magyarázza a püspök. A híveket ezzel együtt sem mentik fel az egészségmegőrzés egyéni felelőssége alól: a puritánság hirdetésével mértékletességre intenek, és szembemennek azzal, hogy az ember az életet „az elfogyasztandó javak összességének” tekintse, hiszen a világgal és az önmagával szembeni „rablógazdálkodás” mindent tönkretesz.

Minden perc számít!

– A betegség, mint minden a világon, Istentől származik, ám ettől még az ember feladata őrizni az életet: az orvos eszköz a Mindenható kezében, ha engedi, akkor tud gyógyítani – vázolja fel a zsidó vallás betegséggel összefüggő alaptéziseit Oberlander Báruch budapesti rabbi, a Chábád Lubavics mozgalom vezetője. Hozzáteszi: mint isteni adomány, alapvetően csak jó lehet a betegség is, legfeljebb az ember nem érti, hogy miért jó, ezért lázad ellene. Annak ellenére vallja ezt a rabbi, hogy családja nem kis próbatételt kapott: 9 éves fiánál agydaganatot diagnosztizáltak, ami miatt a gyermeken koponyaműtétet kellett végezni.

– Az operáció utáni néhány hét borzasztó volt: nem tudott beszélni, próbált hozzánk szólni, de nem tudta magát kifejezni, s járni sem tudott – eleveníti fel a történteket az édesapa. A nehéz onkológiai kezelések után a fiú talpra állt. Azonban 13. születésnapja előtt, amikor már a hagyományos férfivá avatási ünnepségére készültek, az agydaganat kiújult. Azóta gyakorlatilag folyamatosan kezelik. A fiú a rákkal küzdve nőtt fel, most 18 éves.

– A fiamban hihetetlen élni akarás van, édesanyjával és testvéreivel bízunk a gyógyulásában. Az emberen a legrosszabb helyzetben sem lehet úrrá a reménytelenség! Egyensúlygondjai vannak és a járásán is látszódik a betegség, a sok kezelés miatt pedig magántanuló lett, ám óriási tudásvágy van benne. A tanulással igyekszik tartalmat adni az életének – mondja Oberlander Báruch. Határozottan kijelenti: nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lehetne értelmet adni.

– Vallási szempontból a rövid élet is teljes élet.

Bármilyen korú is legyen egy beteg, soha nem méltatlankodhatunk, hogy miért csak egy hetünk, miért csak három hónapunk vagy miért csak húsz évünk van még. A jelen a fontos, azt kell értékkel megtöltenünk. Egy nap rengeteg idő! Minden perc számít – jelenti ki a rabbi.

Arra a kérdésre, hogy miközben a vallás sokaknak reményt és vigaszt nyújt, mi adhat kapaszkodót a nem hívők számára, a rabbi azt válaszolja: „a szíve legmélyén minden emberben ott van a hit, legfeljebb nem tudja tudatosan megfogalmazni, hogy miben hisz.”