Az emberi test mintegy 220 különböző sejttípusból áll, amelyek mindegyike különböző feladatokat lát el. Minden sejt az emberi szervezet felépítéséhez és működéséhez szükséges teljes genetikai információt tartalmazza, ám ennek csak egy részét használja: egy izomsejtben például más gének aktívak, mint egy agysejtben.

A sejtek normális körülmények között szabályosan növekednek, majd osztódnak, s így újabb sejtek születnek. A rák akkor alakul ki, amikor a sejtek működését és osztódását biztosító folyamatokba hiba csúszik. És mivel több mint 200 sejttípus létezik, több mint 200 rákféleség is van - amelyek egyike sem kezelhető ugyanazzal a módszerrel.

A rákos sejtek (ún. tumor Jelentése duzzanat, daganat, szövetszaporulat.) Lehet gyulladásos vagy daganatos természetű. A daganatos természetű szövetszaporulat (tumor, neoplazma) lehet jóindulatú (benignus), vagy rosszindulatú (malignus).sejtek) szakadatlanul osztódnak, és olyan új sejteket hoznak létre, melyekre a szervezetnek semmi szüksége. Az így képződő szövethalmazt tumornak vagy daganatnak nevezzük.

Kényes egyensúly: a sejtciklus

Az emberi szervezet minden sejtjének a sejtmagban lévő gének mondják meg, hogyan működjön és mikor osztódjon. Ezt a bonyolult mechanizmust sejtciklusnak nevezik. Ugyancsak a gének felelősek az ún. programozott sejthalál (apoptózis) bekapcsolásáért, amikor egy bizonyos számú osztódás után az adott sejtvonal tagjai öngyilkosságot követnek el, így biztosítva, hogy az időközben felhalmozódott másolási hibák ne vezessenek rendellenes működéshez.

Alapvető fontosságú, hogy a sejtciklus egyes fázisai a megfelelő sorrendben következzenek, s a sejt csak akkor tudjon átlépni egy következőbe, ha az előzőt tökéletesen befejezte. Ellenkező esetben a genetikai anyag, vagyis a kromoszómák (DNS-molekulák) eloszlásában zavarok léphetnek fel. Elveszhetnek kromoszómák vagy kromoszómarészletek, vagy egyenlőtlenül oszolhatnak el a két utódsejt között. Éppen ezért a sejtekben olyan ellenőrző mechanizmusok fejlődtek ki, amelyek meghatározott pontokon - ún. ellenőrző pontokon - leállítják a sejtciklust addig, amíg az előző fázis eseményei nem fejeződtek be tökéletesen. Ez lehetőséget teremt a hibák kijavítására, mielőtt a DNS-állomány megkettőződik. Ilyenkor jutnak szerephez az ún. daganatelnyomó fehérjék, amelyek vagy nyugalmi állapotba viszik a sejtet - ahol megtörténik a DNS kijavítása -, vagy súlyos sérülés esetén öngyilkosságra késztetik.

Hibák a sejtciklusban - a tumorsejtek kialakulása

Amikor az osztódásra és a sejt halálára vonatkozó genetikai utasításokba hibák csúsznak és a kijavításuk sem sikerül, a sejt irányíthatatlan módon osztódni kezd. A hibás utasítások minden utódsejtbe bejutnak. A daganatok kialakulásában az ún. onkogének alapvető szerepet játszanak. Az onkogének olyan gének kóros változatai, amelyek normális esetben a megfelelő ütemű sejtosztódást, a normális sejtciklust szabályozzák (normális alakjukban e géneket protoonkogéneknek nevezik).

A protoonkogének rákkeltő (karcinogén) anyagok hatására alakulhatnak át sejten belüli (celluláris) onkogénné. A mai elméletek szerint több (5-6) ilyen változás (mutáció) szükséges egy kóros sejtburjánzás megindulásához.

Már évtizedekkel ezelőtt kiderült, hogy bizonyos gének képesek megakadályozni a sejtek olyan jellegű átalakulását, amely daganatok képződéséhez vezet. Innét kapták nevüket is: daganatelnyomó (tumorszupresszor) gének. Egy autós hasonlattal élve: ha a sebességet tekintjük a sejtosztódás folyamatának, akkor az onkogének (illetve a protoonkogének) a gáz-, a tumorszupresszor gének (Olyan gének, amelyek normális működésük esetén megakadályozzák rák kifejlődését) pedig a fékpedál szerepét töltik be. Könnyen belátható, hogy mindkét szerkezet meghibásodása (a gázpedál esetén a pedál "beragadása") súlyos következményekhez vezethet.

Az utóbbi időben kiderült, hogy a tumorszupresszor gének az emberi daganatképződés szempontjából fontosabbak, mint az onkogének. Míg az onkogének elsősorban a fehérvérűség különféle típusainak kialakulásáért felelősek, addig a többi daganatban a tumorszupresszor gének elváltozásai (mutációi) játsszák a főszerepet.

Az első tumorszupresszor gént 1970-ben találták meg, és az Rb jelzést kapta (a szem ideghártyáján kifejlődő daganat, az ún. retinoblastoma rövidítéséből, amelynek vizsgálata során azonosították). Azóta több mint egy tucat daganatelnyomó gént fedeztek fel; közülük talán legismertebb a p53 jelzésű, amely az emberi daganatok több mint felében hibás (mutáns) formában van jelen, így meghibásodása sokféle tumor kialakításáért felelős.

Az elsődleges daganat - jó- és rosszindulatú daganatok

A tumor sejtek nem fejlődnek ki olyan mértékben, hogy elláthassák egészséges társaik feladatait - differenciálatlan állapotban kizárólag csak az osztódással foglalkoznak. Az egyre szaporodó sejttömeg kiszorítja a környéken lévő egészséges sejteket, és egyre növekvő csomót képez: ezt nevezik elsődleges (primer) daganatnak. Amint a daganat növekszik, megkezdi saját vérellátásának kiépítését. A tumorsejtek elveszik a táplálékot az egészséges sejtek elől, a beteg gyengül, és fogyásnak indul.

A daganat az esetek egy részében lehet jóindulatú (benignus). Bár ez is kontrollálhatatlanul növekedik, általában nem tör be a környező szövetekbe, és nem pusztítja el őket. A jóindulatú daganatokat ugyanis egy hártya borítja, amely elszigeteli őket a környezetüktől, és általában lassan növekednek. Rendszerint eltávolíthatók, és legtöbbször nem újulnak ki. A belőlük származó sejtek nem szóródnak szét a szervezetben, és ami legfontosabb, a jóindulatú daganatok általában nem veszélyeztetik az életet.

A rosszindulatú (malignus - Jelentése rosszindulatú. Egy daganat rosszindulatúsága abban nyilvánul meg, hogy beszűri a környező egészséges szöveteket, szerveket, és a nyirok- és véráram útján a szervezet távoli részeibe áttéteket ad.) vagy rákos daganatoknál már nem ez a helyzet. Ezeket szinte soha nem borítja határoló hártya, és rendszerint gyorsan növekednek, betörve a környező szövetekbe (orvosi kifejezéssel ezt beszűrődésnek, infiltrációnak nevezik).

A rosszindulatú tumorokat két alapvető csoportba sorolják aszerint, hogy milyen szövetből indulnak ki. Az ún. karcinómák hámszövetben fejlődnek ki. A bőrön kívül ide tartoznak a szervek belső falát burkoló sejtrétegek is, például a bélcső üregének hámborítása. A másik nagy típust az ún. szarkómák képviselik, amelyek kötőszövetekből indulnak ki. Az egyes ráktípusokat a megtámadott szerv alapján is elnevezték (például emlő-, tüdő-, gyomorrák stb.).

A rák hatása a szervezetre

A rák számos módon fenyegeti a szervezetet.

Maga a daganat fizikailag hatást gyakorolhat a környezetében lévő szervekre, vezetékekre vagy véredényekre, fájdalmat és egyéb tüneteket okozva. Például az agyban lévő tumor fontos agyterületeket nyomhat (agyműködési zavarokat okozva), vagy a hasnyálmirigyben növekvő daganat elzárhatja az epevezetéket. (Ilyen jellegű problémákat a rossz helyen lévő jóindulatú daganatok is okozhatnak.)

Amikor a rák betör a környező szövetekbe, a megsérült véredények miatt vérzések keletkezhetnek, a megtámadott szervek működésében pedig problémák lépnek fel.

A tumorsejtek bejuthatnak a vér- és a nyirokkeringésbe, és távoli szervekhez is eljuthatnak. E szervekben megtapadhatnak, s osztódásukkal megindulhat a távoli áttétek (metasztázisok) kialakulása. Ezek úgy viselkednek, mint az eredeti daganat - így például a vastagbélből származó tumorsejtek a tüdőben nem tüdőrákot alakítanak ki.

Sajnos számos daganat esetében az elsődleges tumor sokáig anélkül növekedhet, hogy a beteg által észrevehető tüneteket okozna. Pedig a gyógyulásra sokkal nagyobb esély van, ha a kezelések idejében, az áttétek kialakulása előtt megkezdődnek. Ezért elengedhetetlenek a rendszeres szűrővizsgálatok.

A rák kezelése

A daganatos betegségek kimutatására (diagnosztizálására) számos eljárást alkalmaznak. Ezeket a konkrét ráktípusok leírásánál részletesen bemutatjuk. Biztos diagnózist azonban csak a tumor gyanús területről kinyert szövetrész szövettani vizsgálata adhat, amelyet patológus szakemberek végeznek el.

A szövettani vizsgálattal meg lehet állapítani

• a betegség súlyossági fokozatát
• a daganat kiterjedését
• műtét közben a daganat távolságát a sebészi szélektől
• a betegség örökletes vagy szerzett voltát
• a betegség várható lefolyását (prognózis)
• a daganat érzékenységét a kemoterápiás szerekre, ami az optimális kezelés megtervezését segíti.

A rák kezelésének napjainkban három alapvető módszere van.

Az első a sebészeti beavatkozás. Az operáció során eltávolítják a daganatot és a daganat típusától függően a környező szöveteket vagy szerveket (például nyirokcsomókat). A műtétet megelőzheti ún. biopszia, amelynek során szövettani mintát vesznek a daganatból.

A második módszer a sugárkezelés (Sugárterápia, radioterápia. Lényege: nagy energiájú sugárzás irányítása és leadása adott testrészre.) A sugárzások a test szövetein áthaladva biológiai hatást idéznek elő. A daganatos betegségek kezelésében alkalmazott besugárzások hatása abban áll, hogy a sugárzás elpusztítja a rákos sejteket és/vagy akadályozza azok további szaporodását. Ezáltal csökkentik a daganat méretét, illetve akadályozzák növekedését. A besugárzást kétféle módon lehet végezni, külsőleg vagy belsőleg. Külső besugárzásnál egy készülékből juttatják el a sugárzást a testben lévő rosszindulatú daganathoz. Belső besugárzásnál radioaktív anyagot tartalmazó kis tartályokat (kapszula, tű, drót) helyeznek el közvetlenül a tumorba, vagy annak közvetlen szomszédságába. (radioterápia). Az eljárás során nagy energiájú sugárzással próbálják elpusztítani a tumorsejteket. A sugárkezelés lokális kezelés, azaz egy körülhatárolt területre irányul. A teljes dózis egyszerre történő adása súlyos mellékhatásokkal járna, ezért a kezeléseket általában napi adagokban kapja a beteg, mert a hatás összeadódik.

A harmadik módszer a kemoterápia. Ennek során olyan sejtmérgeket (citosztatikumokat) alkalmaznak, amelyek különösen a gyorsan osztódó sejtekre (így például a tumorsejtekre) fejtik ki hatásukat. A kemoterápiás szereket a vérkeringésbe juttatják, így azok a szervezet minden részére eljutnak.

Általában mind a radio-, mind a kemoterápiának komoly és igen kellemetlen mellékhatásai vannak.

A hagyományosnak nevezhető sebészi, sugár- és kemoterápiás kezelési módokon kívül a rákterápiában léteznek újabb módszerek is. Ezek egyike a rohamosan fejlődő immunterápia.

Az immunterápia a szervezet saját természetes védekező rendszerének serkentésével törekszik a rák féken tartására, illetve leküzdésére. Az immunterápia közvetlen célja az immunreakciókban természetesen részt vevő fehérvérsejtek minél erősebb aktiválása, illetve segítése. Az ún. passzív immunterápia pedig olyan eljárás, amikor mesterségesen előállított antitesteket (antigén, vagyis allergén hatására a szervezetben képződő ellenanyag) (ellenanyagokat) adnak be a beteg vérkeringésébe, hogy gátolják a daganat növekedését, illetve immunválaszt váltsanak ki ellene.

A kezelések hatásait többféleképpen mérik. Az egyik módszer, amikor nagyszámú kezelés alapján meghatározzák azon betegek számarányát, akiknél a kezelés a tumor eltűnéséhez (ún. komplett remisszió) vagy több mint az eredeti méret felére csökkenéséhez (ún. részleges remisszió) vezetett.

Ennél is fontosabb a kezeltek átlagos túlélési ideje. A klinikusok számára legfontosabb mutató azok aránya, akik a kezelés kezdetét követően 1 év, 2 év stb. múlva életben vannak. A legfontosabb érték - amikor a beteg gyakorlatilag gyógyultnak tekinthető - az 5 éves túlélés aránya.

A rák stádiumai

A rák pontos stádiumának megállapítása alapvetően fontos a megfelelő kezelés alkalmazásához. Ami az egyik stádiumban megfelelő kezelés lehet, az egy másikban nem mindig alkalmazható. A rák jellemzőinek leírására többféle osztályozási rendszer létezik, de világszerte elterjedt az ún. TNM (A daganatok stádiumba sorolásánál használt nemzetközileg elterjedt osztályozási mód) A T a tumor (daganat), az N a nyirokcsomók (node), az M a metasztázis (áttét) szavak kezdőbetűi.-rendszer.

A betűk jelentése:

• a T jelzi a tumor méretét
• az N jelzi, hogy a rák átterjedt-e a környéki nyirokcsomókra
• az M jelzi az esetleges távoli áttétek (metasztázisok) jelenlétét

Minden betűhöz egy számot rendelnek, amely a méret és a szétterjedés mértékét jelzi.

A TNM-értékeket aztán csoportokba rendezik, amelyek a stádiumoknak felelnek meg. Igen általánosan ezek a következők:

Első stádium: igen kicsi elsődleges tumor, amely még nem kezdett terjedni (helyben lévő - latinul in situ).

Második stádium: a tumor már kissé nagyobb lehet, és átterjedt a környéki nyirokcsomókra, illetve a közelben lévő szervekre vagy szövetekre.

Harmadik stádium: a tumor mérete nagyobb, és már átterjedhetett távolabbi nyirokcsomókra, szervekre vagy szövetekre.

Negyedik stádium: a tumor még nagyobbra nőhet, és átterjedt a szervezet más, távoli területeire.

Minél korábbi stádiumban kezdik meg a gyógykezelést, annál nagyobb a gyógyulás esélye. Ezért létfontosságú a rendszeres önellenőrzés és a szűrővizsgálatokon való részvétel.

Forrás: Daganatok.hu