![network.hu](http://pctrs.network.hu/clubblogpicture/1/5/5/_/155186_816464687_big.jpg)
"Aki egészségesen akar élni, annak nem elég egészségesen táplálni a
testet. Egészségesen kell táplálni a lelket is, amely majd táplálja a
szellemet. Ám ennek a fordítottja is igaz: csak ép lélekben lakik ép
test. És ha gondolataink nem tiszták, nem egyenesek, a lelkünk fáj,
akkor ép testben csak épphogy élünk.
/Nagy Ágnes Hannah: A tükröd válaszol/
Mivel a test, az agy, az érzelmek (lélek) és a szellem
elválaszthatatlanok egymástól, elég csak az egyiket rosszul használnunk,
az a másik háromra is kihat. Környezetünk milyensége, és a személyek,
akikkel körül vesszük magunkat szintén befolyásolnak, ugyanis ha nincs
összhang a munkában, a barátainkkal vagy otthonunkban, nem lehet
összhang lelkünkben sem.
TEST: "Ép testben ép lélek"
Testünk, lelkünk és szellemünk szoros együttműködésben van. Ahogyan
mozgunk, kihat lelki és szellemi állapotunkra is, amiként gondolataink,
érzéseink is közvetlenül befolyásolják, hogyan járunk-kelünk napközben.
Ördögi kör ez, amely megrontja az élet örömét.
/Richard Brennan: Az Alexander-módszer alapjai/
Mivel testünk a lelkünk temploma, fontos, hogy sokáig "lakhassunk"
benne, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezt milyen körülmények között
tesszük. Ugyanúgy, ahogy mi sem szeretünk a rendetlenségbe, koszba
hazaérkezni, a lélek sincs ezzel másképp, tehát éppúgy, mint lakásunkat,
környezetünket rendben tartjuk, rendszeresen takarítjuk, ápoljuk,
színesítjük és odafigyelünk rá - mindezt a testünkkel is meg kell tenni.
Testünk külső tisztítása, a napi mosakodás és bőrápolás mellett gondot
kell fordítanunk szervezetünk belső tisztán tartására is.
Táplálkozás:
Nem mindegy, hogy milyen összetételű, tisztaságú ételeket eszünk, és
persze az sem, hogy mindezt mekkora mennyiségben fogyasztjuk. Az
egyoldalú táplálkozás is megbetegedéshez vezet (amikor többnyire
ugyanolyan típusú és hasonló összetételű ételeket eszünk), hiszen minden
alapanyag más-más vitamint és nyomelemet tartalmaz, és ezeket
folyamatosan kell a szervezetünkbe juttatni, hogy semmiből ne
keletkezhessen hiány. Az egyensúly megtartása érdekében fontos
gondoskodni a különböző összetételű és alapanyagú ételek váltogatásáról
is.
A helyes táplálkozásban segítenek a különböző táplálkozástudományi könyvek (pl. ayurvéda, gabona alapú táplálkozás, stb.).
Néhány jótanács:
* figyeljünk az összetételre (ha lehet minél kevesebb zsírt és
mesterséges anyagot, tartósítószert tartalmazó, lehetőleg friss
alapanyagokat használjunk)
* minél több (nyers) zöldség, gyümölcs, csíra fogyasztása
* húsmennyiség csökkentése (korunk népbetegsége ugyanis a savasodás,
amelyet a hús túlzott mértékű fogyasztása csak még jobban elősegít,
ezért csak annyit együnk belőle, amennyire tényleg szükségünk van! Ne
feledjük, elődeink is csak vasárnap ettek húst...)
* ne együnk többet, mint amennyire valójában szükségünk van (emésztési zavarok, elhízás elkerülése)
* változatos étrend (pl. egyes napokon tészták, másnap főzelékek, aztán jöhetnek a húsok, majd a gabonák, a zöldségek, stb.)
* megfelelő mennyiségű folyadék, ha lehet tiszta víz fogyasztása
* időszakonkénti méregtelenítés, léböjt-kúra
Mozgás, légzés:
Számtalan tudós megfigyelte, hogy az oxigén-dús vérellátásnak milyen
fontos szerepe van egészségünk megőrzése szempontjából. Ezt mozgással,
illetve tudatos légzéssel érhetjük el. A rendszeres mozgás emellett
karbantartja izmainkat, testünk állóképességét, ráadásul a tevékenység
alatt bőven van időnk gondolatainkat is rendezni, ami kihat lelkünk és
szellemünk egyensúlyára.
LÉLEK (érzelmek):
Vitathatatlan, hogy érzelmeink befolyásolják döntéseinket. Olyannyira,
hogy sokszor nem is az számít, amit döntünk, hanem az, ahogyan azt
megéljük.
Sokan mondják, hogy életük célja a boldogság. Ezt persze nehéz mérni. A
szívünket betöltő jó érzés mindenesetre fontos, és könnyen érzékelhető,
észrevehető, egyértelműen erőt adó történés bennünk. Amikor jól érezzük
magunkat, az visszajelzés a lelkünktől, hogy most épp tápláljuk. Ennek
pedig szerencsére rengeteg módja van: egy tartalmas beszélgetés, egy
felszabadult társaság, ha segíthetünk, vagy ha nekünk segítenek, annak
érzése, hogy fontosak vagyunk, hogy szerethetünk és hogy szeretnek
bennünket, stb.
Lelkünk színterén mindennek az érzelmi megélése, nem a felsorolása,
összefoglalása számít. Lelkünk az ITT és MOST-ban él. Mindig a jelenben.
Mert a múlt MÁR nincs, a jövő pedig MÉG nincs, ezért ha ezekkel
foglalkoznánk, pontosan a jelen megéléseit veszítenénk el. És azt minden
pillanatban ÉLNI kell, mert mostani jelenünk lesz következő pillanatunk
múltja... És ha a jelent jól éljünk, nem lesz mit megbánnunk sem.
Kommentáld!